Bajor csokis körtetorta

…cukor 1,5 kávéskanál vanília aroma 1,5 dl körtepálinka 1 vékony piskótalap 20 dkg étcsokoládé 2 evőkanál olaj 1 kávéskanál kakaó csokoládéreszelék Elkészítés Vastag falú lábasban, a cukorszirupban, a kettévágott vaníliarúddal…

Krumpligombóc egy kicsit másképp

…ek. olajjal. Apró gombócokat formázunk belőle, és sós, forrásban lévő vízben kifőzzük. Lábasban olajat hevítünk, és megpirítjuk rajta a finomra vágott hagymát. Megszórjuk pirospaprikával, felengedjük másfél liter vízzel. Sóval ízesítjük,…

Kapusznyika

…10 percig állni hagyjuk. Egy teflonos lábasban 2-3 evőkanál olajat teszünk, felforrósítjuk, hozzáadunk 4 evőkanál cukrot és karamellizáljuk. Óvatosan kinyomkodjuk a káposztát (hogy ne legyen annyi leve), beletesszük a karamellizált…

Spanyol csirke

…kikent tűzálló tálba fektetjük. Alufóliával letakarjuk, majd sütőben, közepes lánggal félig megsütjük. Közben a maradék margarint egy kis lábasban fölolvasztjuk, a mézet belecsorgatjuk, a narancslével ízesítjük. 1-2 percig forraljuk, majd…

Karamellás szelet

…már jó is, hamar megvan a négy lap. Az utolsó lap sütésénél szoktam elkezdeni a krémet. Egy lábasban karamellizálom az öt ek. cukrot. Amíg olvad, a fél liter tejet megmelegítem,…

Cseresznyés zabpehelyszelet

…egy másik nagy tálba, majd a vajat vagy sütőmargarint egy lábasban olvaszd meg, és töltsd egy kancsóba. A tojásokat üsd fel egy kisebb tálba, és villával verd fel. Amikor a…

Frank krumplileves

…hasábra vágjuk. Felkockázzuk a füstölt szalonnát, a póréhagymát fél karikákra vágjuk. A szalonnát és a pórét egy lábasban elkezdjük pirítani, majd hozzáadjuk a sárgarépát és a burgonyát. Felöntjük vízzel, sózzuk,…

Francia mákos pirított dióval

…kis krémet, rákenjük. Egy lábasban a darabos diót 2 evőkanál cukorral és a margarinnal megpirítjuk, majd ha kihűlt, rányomkodjuk a krémes tészta tetejére. Megjegyzés: A receptet és a fotót Szabó…

Trópusi gyümölcstorta

…gyümölcstortalap (készen vásárolt) 2 kivi 2 mangó 2 füge 15 dkg kék szőlő 1 cs. színtelen tortazselé Elkészítés A keményítőt keverjük simára 3 evőkanál tejjel. Egy lábasban karamellizáljuk aranybarnára a…

Besamel mártás vitaminosan

…a sonkát kockára vágjuk. Egy kis lábasban megolvasszuk a vajat,beletesszük a zöldséget,és a sonkát. Gyenge tűzön,mintegy negyed óráig pároljuk,vigyázzunk,nehogy megbarnuljon!!! Kiveszük a zöldséget ,és még beleteszünk 4 dkg vajat ,és…