Gyors túrótorta

Hozzávalók:

  • 15-30 cm átmérőjű kész piskótalap
  • 50 dkg túró
  • 2 dl tejszín
  • 1 citrom
  • 15 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1/2 dkg zselatin
  • 2,5-3 dkg kakaó

Elkészítés:

Készítsünk szirupot 10 dkg cukorból és egy pohár vízből. Főzzük néhány percig, majd hagyjuk kihűlni. Dobjuk a zselatinlapot fél adag szirupba, és hagyjuk, hogy felolvadjon benne. Ha szükséges, melegítsük kissé, hogy könnyebben elolvadjon. A szirup másik felét tegyük félre. Keverjük össze a túrót a kristálycukorral, reszeljük bele a citrom héját, majd tegyük a hűtőszekrénybe. Adjunk egy evőkanál vizet a tejsznhez, és verjük fel habbá. Amint kész, keverjük hozzá a vaníliás cukrot. A zselatinos szirupot keverjük össze a túróval, majd óvatosan keverjük hozzá a tejszínhabot. A piskótalapot vágjuk ketté, a felső részét tegyük egy mély tálba. Öntözzük meg a félretett sziruppal, és kenjük rá a tejszínhabos-túrós krémet. Fedjük be a maradék piskótalappa, majd tegyük a süteményt 2-3 órára hűtőszekrénybe. Tálalás előtt pár perccel vegyük ki, borítsuk ki, és szórjuk meg kakaóporral.

Megjegyzés:

Aszalt szilvás változata: a túróhoz adjunk kevés citromlevet és néhány, előzőleg legalább fél óráig meleg vízben áztatott aszalt szilvát vagy mazsolát, hogy azok jól földagadjanak. A gyerekek imádni fogják.

A receptet Atryxa küldte. Köszönjük!