Jávai szójás csirke

Hozzávalók:

  • 2 db nagy egész csirkemell
  • 2 db közepes vöröshagyma
  • 1 kis fej fokhagyma
  • 1-2 db hegyes, erős zöldpaprika
  • 3 db közepes paradicsom
  • 5 evőkanál vörösborecet
  • 5 evőkanál szójaszósz
  • 2-3 kiskanál kristálycukor
  • 1 kiskanál só
  • olaj
  • ételízesítő
  • 1,5 dl langyos víz

Elkészítés:

A csirkemellet – ízlés szerint – csíkokra vagy kockákra vágjuk. A hagymát, zöldpaprikát felkockázzuk, a fokhagymát felaprítjuk. A kristálycukrot és a szójaszószt a vízben feloldjuk. Forró vizet öntünk a paradicsomra, majd pár perc áztatás után meghámozzuk, kis kockákra vágjuk.

A csirkét összekeverjük az ecettel és a sóval. Felforrósítjuk az olajat, beleöntjük levével együtt a csirkét, és fehéredésig piritjuk. Ha megpirult, külön tálba öntjük, és pár percre félretesszük. A lábosban ismét olajat forrósítunk, és megpirítjuk benne a hagymát, fokhagymát, zöldhagymát. Hozzátesszük a csirkét, megszórjuk ételízesítővel, belekeverjük a paradicsomot, és hozzáöntjük a cukros-szójaszószos vizet. Fedõ alatt kis-közepes lángon kb. 25 percig főzzük. Végül nagy lángon, fedő nélkül zsírjára sütjük. Rizzsel tálaljuk.

Megjegyzés:

Ha nem szeretnénk, hogy csípős legyen, a zöldpaprika erét vágjuk ki, és úgy kockázzuk fel. Különleges, de mégsem idegen ízvilágú finom étel, még a magyaros konyhát szerető apukám is szívesen fogyasztja.

A receptet és a fotót FoDora küldte. Köszönjük!