Kapros burgonyaleves

Hozzávalók:
8 – 10 dkg. húsos füstölt szalonna,
2 pár debreceni páros,
60 dkg. tisztított burgonya,
1 nagy csokor kapor,
1 nagy evőkanál édes-nemes fűszerpaprika,
1 kávéskanál őrölt fekete bors,
2 db. tojás sárgája,
4 karika citromszelet,
só ízlés szerint

Elkészítés:
A füstölt szalonnát apró kockára vágjuk, zsirját kisütjük, de a pörcöt is a forró zsírban hagyjuk. Hozzáadjuk a centis darabokra felkarikázott debrecenit, a kis kockákra felvágott burgonyát és a tűzről levéve a fűszerpaprikát is. Jól átkeverjük, majd a tűzre visszatéve borsozzuk, hozzáadjuk az apróra vágott zöldkaport és kevés vízzel felengedve pároljuk, közben többször is megkavarjuk. Ha a burgonya üvegesedni kezd felöntjük langyos vízzel és szükség szerint sózzuk. A fövés befejezése előtt a tojássárgákat 2-3 kanál levessel elkeverjük és a tűzről lehúzva az ételhez adjuk.Ha savanykásan szeretjük a levest adhatunk hozzá citromkarikákat ( vagy ecetet) és díszítésként egy kis kanál tejfölt.

Elkészítési idő: 80 perc

A receptet beküldte: varbóc