Svájci fondü

Hozzávalók:

  • 4 személynek:
  • 20 dkg emmentáli
  • 10 dkg ilmici
  • 20 dkg trappista
  • 2,25 dl száraz fehérbor
  • 3 kávéskanál keményítő
  • szerecsendió
  • frissen őrölt bors
  • 1 cl cseresznyepálinka
  • 1 csipet szódabikarbóna
  • 50 dkg fehérkenyér
  • 2 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

Kockázzuk apróra a sajtot, és tegyük félre. A kenyeret szeleteljük fel, majd vágjuk kockára. A fokhagymával dörzsöljük be a fondü-edényt, majd összezúzzuk a fokhagymát, és az edénybe tesszük. Hozzáadjuk a bort és a keményítőt, majd alágyújtunk, és melegíteni kezdjük. Ezután beletesszük a sajtokat, és folyamatosan kevergetve addig melegítjük, amíg homogén lesz. Beleönjük a cseresznyepálinkát, hozzáadjuk a szódabikarbónát, borsozzuk, fűszerezzük a szerecsendióval. Az asztal közepére állítjuk, folyamatosan melegítjük, és a kenyérkockákat mártogatjuk a sajtba. Savanyúságot, uborkát, gyöngyhagymát kínálhatunk mellé.