Almás-balzsamecetes libamájpástétom

Hozzávalók:

  • 50 dkg libamáj
  • 1 nagy fej hagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • 2-3 nagyobb alma
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • 1/2 dl brandy
  • bors
  • kakukkfű
  • rozmaring
  • pár szelet húsos szalonna

Elkészítés:

Az olívaolajon megfuttatjuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, majd a feldarabolt, lehártyázott májat. Kicsit átpirítjuk, majd hozzádobjuk a magházától megszabadított és cikkekre vágott hámozott almát.

10-15 perc alatt, miközben hozzáadjuk a fűszereket és a balzsamecettel is meglocsoljuk, lefedve puhára pároljuk. Végül fedő nélkül hozzáadva a brandyt rotyogtatjuk rövid ideig, hogy elpárologjon a leve, és kicsit megpiruljon.

Amikor kissé meghűlt, aprítógéppel vagy merülő turmixszal pépesítjük. Egy kerek tálat kibélelünk baconszeletekkel, hogy kicsit túllógjanak, erre kanalazzuk a májas masszát, majd a lelógó szalonnadarabokkal szépen betakarjuk.

Előmelegített sütőben, vízfürdőbe állítva 160 fokon 40 percig gőzöljük.
A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd egy éjszakára betesszük a hűtőbe.

Másnap a tálból egy salátalevéllel megalapozott tányérra borítjuk, torta mintára szeletelve kínáljuk. Hidegtál ízletes alkotóeleme, de önállóan is fogyasztható.

Megjegyzés:

Csirkemájból is elkészíthető, úgy is nagyon finom, élvezhető lesz. Jó étvágyat, Nord!

A receptet Nordkapp küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák