Bárány-kuszkusz salátalevélben

Hozzávalók:

  • 4 adaghoz:
  • A mártáshoz:
  • 3 mentaág
  • 1 evőkanál tejföl
  • 20 dkg sovány joghurt
  • só, bors, cayenne-i bors
  • A kuszkuszhoz:
  • 2 dl zöldségleves (kockából)
  • 10 dkg kuszkusz (előfőzőtt)
  • 1 piros húsú paprika
  • 12 dkg bárányhús
  • 1 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál mazsola
  • 1 csipet cayenne-i bors
  • 5 dkg szeletelt mandula
  • fél csokor petrezselyem
  • 8 levél római saláta

Elkészítés:

A lecsipkedett mentaleveleket pürésítjük a tejföllel, hozzáadjuk a joghurtot, majd sóval, borssal és cayenne-i borssal ízesítjük. A levest felfőzzük, a kuszkuszra öntjük, és öt percig hagyjuk dagadni. A paprikát kimagozzuk, megmossuk és felkockázzuk. A bárányhúst ledaráljuk, forró olajban megsütjük. Hozzáadjuk a paprikát, a mazsolát és a mandulát, azután öt percig együtt pároljuk. Sóval és cayenne-i borssal fűszerezzük, majd a finomra vágott petrezselyemmel a kuszkuszhoz keverjük. A salátát megmossuk, szárazra töröljük, az erét kicsit laposabbra vágjuk. Minden salátalevélre két evőkanál kuszkuszt teszünk, felcsavarjuk, és egy fogvájóval megtűzzük. A mentás joghurttal fogyasztjuk, lepénykenyérrel (pitával) tálaljuk.

Megjegyzés:

1 adag: kb. 310 kalória, 13 g fehérje, 17 g zsír, 23 g szénhidrát
Elkészítési idő kb. 45 perc

Hasonló kategóriák