Báránycurry

Hozzávalók:

  • 1,2 kg bárány mellső láb (csont nélkül)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 dl kókusztej
  • 2 evőkanál currykrém
  • 2 teáskanál garam masala (indiai fűszerkeverék –
  • Ázsia-boltban kapható)
  • chilipor
  • 25 dkg cukorborsó (héjában)
  • 2 konzerv csicseriborsó (kb. 26,5 dkg lecsöpögtetve)

Elkészítés:

A húst leöblítjük, eltávolítjuk róla a faggyút és az inakat, a többit felkockázzuk, és egy tűzálló tálba tesszük. A fokhagymát megtisztítjuk és áttörjük, azután elkeverjük a kókusztejjel, a currykrémmel és a garam masalával. Sóval és chiliporral ízesítjük, majd a húsra öntjük, és egész éjszakára a hűtőbe tesszük pácolódni. Előmelegített sütőben 90 fokon (a legkisebb fokozaton) kb. 3 1/2 órát pároljuk. Megtisztítjuk és megmossuk a cukorborsót, majd a lecsöpögtetett csicseriborsóval együtt 15 perccel a sütési idő vége előtt a húshoz adjuk.

Megjegyzés:

Adagonként kb. 480 kalória, 33 g fehérje, 33 g zsír, 12 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 4 óra (pácolás nélkül)