Diós zellerrel rakott pisztrángfilé

Hozzávalók:

  • 60 dkg pisztrángfilé
  • 20 dkg zellergumó
  • 40 dkg burgonya
  • 5 dkg sütőmargarin
  • 5 dkg pörkölt, zúzott dióbél
  • fél dl olívaolaj
  • 1 evőkanál vágott petrezselyem
  • A mártáshoz:
  • 2 evőkanál borecet
  • 1 evőkanál citromlé
  • 10 dkg sütőmargarin
  • 2 tojássárgája

Elkészítés:

A halfiléket megmossuk, leszárítjuk, megsózzuk, letakarjuk, és a hűtőben 20 percig pihentetjük. A zellert megtisztítjuk, megmossuk, vékony csíkokra vágjuk. A körethez a burgonyát meghámozzuk, megmossuk, kockákra vágjuk, és kevés sós vízben puhára főzzük.
Felforrósítjuk a margarint, megfuttatjuk rajta a zellert, majd kevés vizet öntünk alá, és roppanósra pároljuk, ügyelve, hogy ne maradjon alatta víz. A tűzről levéve összekeverjük a dióval.

A mártáshoz kis edénybe öntjük a borecetet, a citromlevet, és 2 evőkanál vízzel a felére beforraljuk. A margarint langyos helyre (fűtőtestre) tesszük, hogy felolvadjon, és szétváljon az írótól. Hőálló keverőtálba tesszük a tojássárgákat, beleöntjük a beforralt ecetet, majd a vízgőz felett – ügyelve, hogy a víz ne forrjon alatta – 3-4 percen át habverővel habosítjuk. Ekkor levesszük a vízgőzről, és folyamatos keverés mellett a vaj tiszta részét belecsurgatjuk. Sózzuk, ha kell, citromlevet tehetünk még hozzá.

Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, a halakat bőrös felükkel lefelé beletesszük, közepes lángon sütjük, majd megfordítjuk, a másik oldalát is megpirítjuk, kivesszük.

A halat a diós zellerrel rétegezve tányérra helyezzük, és mellészedjük a petrezselyemmel megszórt főtt burgonyát. Végül körbelocsoljuk a mártással.

Megjegyzés:

A receptet Heli77 küldte. Köszönjük!