Részeges pogácsa
Hozzávalók: Elkészítés: A Skanzen oldalát olvasgatván találtam rá e versenykiírásra, s mivel gondolatfolyamom épp a Galga vidékén, annak is egy kis falujában, Valkón járt, a Néprajzi Múzeumtól elindulva, gondoltam egyet,…
Hozzávalók: Elkészítés: A Skanzen oldalát olvasgatván találtam rá e versenykiírásra, s mivel gondolatfolyamom épp a Galga vidékén, annak is egy kis falujában, Valkón járt, a Néprajzi Múzeumtól elindulva, gondoltam egyet,…
…felaprított fokhagymára egy-egy csipetnyi sóra, cukorra és őrölt borsra Elkészítés: Aprítsuk föl a jégsalátát közepes méretű csíkokra, majd tegyük egy nagyobb lapos tányérra úgy, hogy csak a felét borítsa be….
…egy közepes méretű tepsibe állítottam, és hozzáláttam, hogy elkészítsem a csirke mázát. Ehhez először egy kis tálkába tettem némi baracklekvárt, hozzákanalaztam kevés Unicumot, és a keveréket őrölt köménnyel, cayenne borssal…
…tégy oda kb. másfél liter vizet főni. Mivel a szója ízetlen, inkább édeskés, ezért a főzővizet erősen fűszerezd meg. Tégy bele 1 fakanál sót, 1 fakanál Vegetát, szórj bele őrölt…
…a hús is kap egy-egy púpos teáskanálnyi fokhagymakrémet, egy csipet borsot, majd egy kevés Erős Pistát. Utolsó hozzávalóként, hogy a „főzelék” jó állagú legyen, a borsóhoz szóróm a lisztet, majd…
…tetejére rakok egy-egy pötty margarint (csak nagyon kicsit), lealufóliázom, és közepes hőfokon párolom 15-20 percet, majd a fóliát levéve teljes hőfokon pirítom pár percet. Mehet a tetejére egy kis joghurt…
…egy kiskanál cukorral verjünk kemény habot, és csillagcsöves habzsákból minden szelet szélére nyomjunk egy rózsát, majd a közepére is. A közepét díszítsük egy szem kandírozott cseresznyével, és egy kis mandulaforgáccsal….
…eczetet öntsünk alá. A kacsára tegyünk egy fej apróra vágott vereshagymát, egy kávés kanál borsot és egy babér levelet is. Fedjük be és pároljuk többször megforgatva egy óráig, hogy minden…
Hozzávalók: 4 személyre: 1 kg sütnivaló krumpli 1 kg csirkemell,vagy sertéscomb 4 hagyma 4 nagyobb paradicsom 1 kígyóuborka egy üveg kapros öntet,vagy tzatziki szósz egy csomag gyros fűszerkeverék egy nagy…
…20 percig. Ha túl leves, hagyom kicsit, hadd főjön ki a leve. Megsózom, a tejfölt kikeverem a liszttel, belekeverem a gomba közé, ha egyet rottyan, egy kevés mustárt is adok…