Tejfölös-mustáros gomba hamis körettel
…20 percig. Ha túl leves, hagyom kicsit, hadd főjön ki a leve. Megsózom, a tejfölt kikeverem a liszttel, belekeverem a gomba közé, ha egyet rottyan, egy kevés mustárt is adok…

…20 percig. Ha túl leves, hagyom kicsit, hadd főjön ki a leve. Megsózom, a tejfölt kikeverem a liszttel, belekeverem a gomba közé, ha egyet rottyan, egy kevés mustárt is adok…
…sütőpapírt és vágjuk át egyszer keresztben a lapot. Az alsó tortalapot helyezzük vissza a tortaformába. A joghurtos tejszínkrémhez felezzük el a dinnyét, és távolítsuk el egy kanállal a magokat. Hámozzuk…
…nyújtjuk. Előmelegített sütőben egymás után 200 °C-on (légkeveréses sütőben 185 °C) szép aranysárgára sütjük. Ha kihűlt, az egyik lapot a diós krémmel megkenjük, a másikat ráillesztjük, és egy kissé lenyomtatva…
…beterítem egy réteg gyümölccsel. (Finomabb lesz, ha 1-2 evőkanál gyümölcskonzerv levet ráteszünk.) Ezután ismét egy réteg babapiskóta következik, majd a kakaóstejföl fele, ismét gyümölcs, végül egy kis lé. Ezt addig…
…szép tepsit, és bemelegítjük a sütőt. A tepsibe beleteszünk egy-két-három halfilét. Minden egyes filére ráteszünk két karika mozzarellát, két karika paradicsomot, szórunk rá tákonyt, zöldfűszert, amit szeretünk, parmezánsajtot, ínyencek egy…
…felteszem, a voroshagymat, fokhagymat, es ra teszem, a daralthust,sozom, borsozom, es kb.20 percig, parolom. Majd megszorom egy kis liszttel, es felengedem, egy kis tejjel.Lenyegeben egy kis besamellt csinalok, hogy ne…
…teszünk, hozzáöntünk egy kis tejet, és habverővel simára keverjük, majd hozzáadunk a tejszínt. (én 2 dl-t tettem bele). Hozzákeverünk egy keveset a forró levesből, majd a habarékot szűrőn át a…
…akkor pont jó lesz. fokhagymapor – ebből is mehet bele egy kávéskanállal, de ízlés dolga szárított hagymakocka cayenne-bors – az egyik legfontosabb hozzávaló. Ettől lesz egy kicsit csípős, és valami…
…a krumpli-reszeléket beletöltöm egy habszifonba, enyhén megsózom, ütök hozzá két tojássárgáját, majd egy evőkanál mustárral és ugyanennyi olívaolajjal ízesítem. Ha minden a szifonba került, rácsavarom a tetejét, egyszer-kétszer megrázogatom, és…
Hozzávalók: Egy zellergumó Egy sárgarépa Két fehérrépa Egy kanál olíva olaj Egy kanál liszt Egy dl tejszín Egy leveskocka Egy kk. ételízesítő, só, fehérbors, szerecsendió Elkészítés: A zöldségeket megpucolom, felaprítom…