Kókuszos thai csirkeleves

Hozzávalók:

  • 20 dkg csirkemell
  • 20 dkg gomba
  • 5 dl kókusztej
  • 1 szál citromfű
  • kis darab galanga (vagy gyömbér)
  • 2 lime levél
  • chili
  • 1 kis csokor friss korianderlevél
  • kevés citromlé

Elkészítés:

Kókusztejet felforraljuk, és beledobjuk a csíkokra vágott citromfüvet, galangát (esetleg gyömbért), lime leveleket és ízlés szerint a chilit. (A citromfüvet később majd ki kell venni, ezért érdemes nagyobb darabokban beletenni, de úgy, hogy az íze jól bele tudjon főni.)

Felkockázzuk a csirkét és a gombát. A csirkét rögtön beledobjuk, a gombát pedig picit megpirítjuk, mielőtt a lébe kerülne (ez azért fontos, mert mert ha sokáig főzzük a lében a gombát, akkor az szürkés színű lesz, ami az ízt nem érinti, de nem olyan gusztusos). Vízzel felöntjük, és sózzuk.

Ha minden megfőtt, hozzáadjuk az apróra vágott friss koriandert (úgy, mintha petrezselyem lenne), és ízlés szerinte kevés citromot.

Megjegyzés:

A kókusztej, a gyömbér és a chili bármelyik nagyobb üzletben kapható. A citromfű, a lime levél, a galanga és a koriander az ázsiai fűszerboltokban vásárolható meg. Korianderből esetleg lehet gyorsfagyasztottat is választani, de semelyik fűszerből nem jó a szárított! Kicsit talán nehezebb beszerezni az alapanyagokat, de a különleges ízvilág megérti a fáradozást. :)

A receptet Nfekete küldte. Köszönjük!