Natúr pulykamell fetás-parajos polentával

Hozzávalók:

  • A polentához:
  • 5 evőkanál kukoricadara
  • 50 dkg fagyasztott vagy friss paraj
  • 25 dkg feta sajt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál tej vagy tejszín
  • bors
  • A pulykához:
  • 50 dkg pulykamell
  • liszt
  • bors

Elkészítés:

A sütőt előmelegtíjük 200 fokra. Felteszünk forrni 1 liter vizet kevés sóval. Közben alufóliával kibélelünk egy tepsit, és olajjal vékonyan megkenjük. A forrásban levő vízhez folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a kukoricadarát, és addig főzzük, amíg a tejbegríznél picit sűrűbb állaga lesz. Szükség esetén tehetünk még hozzá egy kanál darát. A masszát egyenletesen elosztva a tepsibe öntjük és félretesszük.

Amíg hűl, elkészítjük a parajt. Ha friss levelekből dolgozunk, akkor azokat megmossuk, levágjuk a szárukat, majd leforrázzuk és leszűrjük. Ha mélyhűtött parajkrémet használunk, akkor kiengedjük és alaposan (!) lecsöpögtetjük. Kis edénybe téve óvatosan sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a szétnyomott fokhagymát és a tej(szín)t. Alaposan elkeverjük.

Ha a polenta már majdnem teljesen kihűlt, befedjük a parajjal, és a kockákra vágott fetával megszórjuk. Az alufóliánál fogva óvatosan felgöngyöljük, és a sütőbe tesszük. Nagyjából 15-20 perc kell neki, a lényeg, hogy egy kicsit megkapja a tetejét.

Amíg a polenta sül, a pulykát megmossuk, vastagabb szeletekre vágjuk. Sóval, borssal ízesítjük, és megforgatjuk a lisztben. Forró olajon kisütjük, vigyázva arra, hogy ne száradjon ki.

Eddigre a polenta is kész, kivesszük a sütőből, és 5-10 perc pihentetés után szeleteljük, a hússal tálaljuk.

Megjegyzés:

A polentát ilyen módon anyukám csinálta, de ő juhtúróval és baconnel töltötte – ajánlom azt a verziót is mindenkinek!

A receptet Leiric küldte. Köszönjük!