Sárgadinnyés túrótorta

Hozzávalók:
– 10 dkg vaj
– 7 dkg cukor
– 1 csomag vaníliás cukor
– néhány csepp rumaroma
– 2 tojás
– 12 dkg liszt
– 5 dkg kókuszreszelék
– 1 kávéskanál sütőpor
5 evőkanál tej

A tetejére:
– 6 lap zselatin
– 1 sárgadinnye
– 4 dl tejszín
– 10 dkg cukor
– 1 citrom leve
– 25 dkg tehéntúró
– 1 csomag tortazselé

Elkészítés:
A vajat a kétféle cukorral meg a rumaromával habosra keverjük. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, összedolgozzuk a kókuszreszelékkel, a sütőporral, a liszttel és a tejjel. Margarinnal kikent , zsemlemorzsával meghintett 26 cm-es kapcsos tortaformába simítjuk. Előmelegített sütőben 200 fokon 20 percig sütjük.
A tortalapot a formából kivéve hűtjük.

A zselatint hideg vízbe áztatjuk. A sárgadinnyének egyharmadát pürésítjük. Hozzáadjuk az 5 dkg cukrot, majd belevegyítjük a citromlevet, a túrót és az alacsony hőfokon feloldott zselatint. Hűvös helyre állítjuk. A kemény habbá vert tejszínt a kréme keverjük. a tortalap köré karimát pattintunk. A dinnyekrémet a tésztára simítjuk és 2 órára a hűtőbe tesszük. A maradék dinnye húsából kis szeleteket vágunk, amit a torta tetejére teszünk. Lábasban a zseléport a maradék cukorral összekeverjük. Apránként hozzáöntünk 2,5 dl vizet, és kevergetve felforraljuk. 1 percig hűlni hagyjuk, és a dinnyékre öntjük, majd a tortát kb. 2 órára ismét hűtőbe tesszük.

A receptet beküldte: Zsepii