Tonhalas burgonyafelfújt

Hozzávalók:

  • 50 dkg burgonya,
  • 25 dkg tonhalfilé (halkonzerv is jó),
  • 20 dkg tehéntúró,
  • 2 dl tejföl,
  • 2 tojás,
  • 2 evőkanál kimagozott és apróra vágott olajbogyó, 1 csokor kapor,
  • 1-2 evőkanál citromlé,
  • ízlés szerint só és frissen őrölt bors,
  • a formához 1-1 evőkanál olaj és zsemlemorzsa.

Elkészítés:

a burgonyát héjában megfőzöm, majd meghámozom és nagyon vékony karikákra vágom. A halat (akár főtt, akár nyers) felaprítom vagy villával összetöröm. A túrót áttöröm, a tojást a tejföllel habosra felverem. A kaprot finomra vágom. Mély formát kikenek, és morzsával behintem.

tálban az összes hozzávalót összekeverem, majd megsózom és megborsozom. A kaprot is beleforgatom, ezután a formába simítom a burgonyás-halas masszát. Előmelegített, forró sütőben közepes lángon addig sütöm, amíg a beleszúrt hurkapálca száraz nem marad. (Ez kb. 50-60 perc.) Óvatosan tálra borítom, cikkekre vágom és azonnal kínálom.