Vegetáriánus brassói fokhagymaimádóknak

Hozzávalók:

  • kb. 3 púpos evőkanál szójagranulátum
  • pár csipet ételízesítő
  • legalább egy fej fokhagyma (de inkább kettő)
  • pár csipet szerecsendió
  • 1 kávéskanál őrőlt bors
  • 1 evőkanál margarin
  • ízlés szerinti mennyiségű sült krumpli

Elkészítés:

A szójagranulátumot kb. 20 percig áztatjuk, majd forró margarinba tesszük. Mindig legyen rajta kevés víz is, ahogy pároljuk, miközben nagyon kevés ételízesítőt teszünk rá, vigyázzunk nehogy elsózzuk. Közben szakadatlanul préseljük a fokhagymagerezdeket bele a szójába, legalább 8 gerezdet, ha közepes méretű a fokhagyma. A borsot, szerecsendiót is beletesszük, közben mindig ügyelünk, hogy a szója meg ne égjen, kevés víz legyen rajta, és csak rotyogjon a fedő alatt. Kb. 20 perc alatt kész is, de mivel a fokhagymák íze már belefőtt, teszünk még bele 1-2 gerezdet préselve, és cseppett összefőzzük. Csípős kell legyen, úgy az igazi. Az előkészített burgonyát a fenti műveletek közben már forró olajban kisütöttük, lecsepegtettük, és külön arra is nyomunk pár gerezd fokhagymát. Összekeverjük a masszával, és bármilyen salátával vagy anélkül fogyasztjuk.

Megjegyzés:

Fenti szójamennyiséghez kb. két személyre sütünk burgonyát bőségesen.

A receptet Schádtné Galicz Mária küldte. Köszönjük!