Főiskolás kelpalacsinta

Hozzávalók:

  • A *palacsintához*:
  • 1 fej kelkáposzta
  • A töltelékhez:
  • 50 dkg túró
  • 1 kis pohár tejföl
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kevés reszelt füstölt sajt
  • csirkemellsonka
  • só ízlés szerint
  • 1 evőkanál olaj
  • A mártáshoz:
  • 1 konzerv hámozott paradicsom
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • bazsalikom
  • oregano
  • bors
  • 1 evőkanál olaj
  • A tetejére:
  • reszelt sajt (trappista, edami)

Elkészítés:

A kelleveleket pár másodpercre forró vízbe mártjuk és félretesszük. A töltelékhez a csirkemellsonkát kis darabokra vágjuk, és a feldarabolt fokhagymával együtt kis olajon 2-3 percig sütjük, majd összekeverjük a túróval, tejföllel, reszelt füstölt sajttal. Ízlés szerint sózzuk. A lényeg, hogy olyan állagot érjünk el, ami nem fog kifolyni a palacsintából. Ha kész a töltelék, beletöltjük a kellevelekbe, feltekerjük, és az így kapott palacsintákat beletesszük egy tepsibe úgy, hogy jó szorosan feküdjenek egymás mellett. A paradicsomszószt elkészítjük (a feldarabolt hagymát és fokhagymát olajon pároljuk, majd hozzákeverjük a paradicsomkonzervet, szétnyomkodjuk a paradicsomokat, és 10 percig főzzük). Ezután megfűszerezzük sóval, borssal, oreganóval és bazsalikommal. Még kb. 15 percig főzzük, aztán ráöntjük a palacsintákra. A tetejére reszelt sajtot teszünk, és addig sütjük, míg a sajt kicsit megpirul.

Megjegyzés:

A receptet Leonida99 küldte. Köszönjük!