Pikáns diós-csokis torta

…tortaformából kiemelve hűlni hagyjuk, majd kettévágjuk. Megkenjük baracklekvárral, amihez egy pici barackpálinkát is adhatunk, így még pikánsabb lesz. Majd legvégül megkenjük a tetejét mogyorókrémmel, ettől lesz igazán finom, az aprított…

Lángos IX.

Hozzávalók: 9-10 lángoshoz: 1 kg liszt (BL 55) 5 dkg élesztő 1 dl olaj 1/2 dl tej (az élesztőhöz) 4,5 dl víz 1 csapott evőkanál só 1-2 teáskanál cukor 2…

Cukkinikrémleves II.

…a másikat csak alaposan megmosom. (Ha mindkettőt meghámozod, ízetlen lesz, ha egyiket sem, akkor túl erős lesz az íze!) Apróra kockázom, és a megdinsztelt hagymán, fokhagymán egészen puhára párolom. Sóval,…

Ananásztorta II.

…lábast, mint a piskóta kibélelünk celofánnal. Az alját lerakjuk az ananász 1/3-ával, ráöntjük a krém 1/3-át, és rátesszük az első szelet piskótát, amelyet kis rummal meglocsolunk. Ezt a folymamtot kétszer…

Pikáns gombás-zöldfűszeres hús

Hozzávalók: 40 dkg sertés- vagy bárányhús A páchoz: 1 evőkanál kapor 1 evőkanál rozmaring 1 evőkanál kakukkfű 2 evőkanál mustármag 2 babérlevél 1 evőkanál durvára őrölt fekete bors 1 kávéskanál…

Gyümölcsfagyi egyszerűen, gyorsan

lesz a fagyi. Betesszük a turmixgépbe, hozzáteszünk egy pohár (140g körüli) natúr joghurtot, vagy kefírt (mindkettővel próbáltam már, egyformán finom), és leturmixoljuk. Ha akarunk bele gyümölcsdarabokat, akkor kevesebb ideig turmixoljuk,…

Habos-túrós, pudingporral

Hozzávalók elkészítés:60 – 70 perc nehézség:nehéz sütési hőfok:– sütési idő:– Tészta 10 dkg Rama 6 dkg cukor 1 tojás 1 teáskanál sütőpor 20 dkg liszt Töltelék 1/2 kg túró 4…

Halálos csokitorta

Hozzávalók: 10 dkg mandula, 35 dkg étcsokoládé, 15 dkg margarin, 2 evőkanál tejszín, 5 tojás, 20 dkg cukor, 1 vaníliarúd, 1 csipet só, 2 evőkanál tej, 2 dkg cukrozatlan kakaópor….

Eper római módra

lesz. Ekkor hozzáadjuk a szőlőcukrot, és elkeverjük. Hűtőbe tesszük, míg kellemesen hűvös nem lesz. A vaníliafagyit kockákra, vagy a kívánt formára vágjuk, fagyispoharakba tesszük s leöntjük az eperszósszal. Megjegyzés: Mindenféle

Mustáros hátszínszelet roston, olívás-balzsamecetes paradicsomsalátával

Hozzávalók: Hozzávalók 1 személyre: • 12 dkg marhahátszín • 5 ml olaj • 0,5 dkg mustár • 0,3 dkg só • 0,2 dkg feketebors • • A paradicsomsalátához: • 25…