Nagyi piskótatortája – Moncsinak, hogy meglegyen :)

…rá. Erre újabb piskótaréteget fektetünk, mazsolát szórunk rá, pudinggal leöntjük, és így folytatjuk a rétegezést, amíg a hozzávalók elfogynak. A tálat 4-5 órára hűtőbe tesszük. Tálaláskor kiborítjuk, és a tortát…

Ruszis

…kedveli. Ruszis ennek a sütinek a neve, ezen a néven ismertem meg a 70-es években Rigában. Az ismerőseim is ezen a néven ismerik és kedvelik. A receptet Levetsenga küldte. Köszönjük!…

Rakott krumpli darált hússal

…csomómentesre kevered. Ezt hozzáöntöd a darált húshoz, és 10 percig főzöd. Érdemes megkóstolni, hogy eléggé sós-e. Mikor kész, a szokásos módon (jénai tálba, amit kicsit olajjal érdemes megkenni) raksz 1…

Sonkás batyu

…tarja vagy sonka 1 nagy fej hagyma pici bors 1 csapott evőkanál tejfel 1 egész tojás 2 evőkanál olaj 1 tojásfehérje (ez még megy a töltelékbe), és a sárgája (a…

Pudingos méteres

…vele a tortánkat, elkenni nem érdemes, inkább csak locsolni. Ha megvagyunk vele, legalább fél napra érdemes a hűtőben tartani, de addig mindenképp, amíg a csokoládé a tetején megszilárdul. A végén…

Francia saláta kicsit másképp

…vékonyra szelem. Tartármártást ízlés szerint elkészítem. Esetleg fel lehet még bontani hozzá egy kukorica- vagy zöldborsó konzervet. Ha kihűlt a zöldség és a virsli, óvatosan összekeverem a hozzávalókat, hűtőbe teszem…

Csokis pacsi

lehet már eleve a csoki diós) Elkészítés: A csokit gőzfürdő felett felolvasztjuk, összekeverjük a többi hozzávalóval. Sütőpapírral kibélelt tepsibe kis kupacokat szaggatunk (ragadós tésztát kapunk). Előmelegített sütőben 200 fokon 7-8…

Baranyai lepény

…lappá sodrom. Megkenem sajtkrémmel, az egyik felére teszem a hagymás sült hús negyed részét, a paradicsom negyed részét és a paprikakarikákat, majd ráhajtom a tészta másik felét, így egy töltött…

Töltött tojás – Kaszinótojás

…Az egyszerûbb változat az, hogy a kikapart sárgáját pástétommal/májkrémmel/ keverjük össze, majd simán majonézzel öntjük le. Díszíteni petrezselyemlevelekkel, paprikÎval lehet. Szerintem ennek az ételnek is csak a fantázia és az…

Mexikói sajtkrémleves

…a szétnyomott vagy apróra vágott fokhagymát (én legalább 3 gerezddel szoktam, mert nagyon szeretem). Ezt is kicsit átpirítom, amíg meg nem érzem az illatát. Ekkor felöntöm a hideg vízzel, majd…