Burgonyás lencsesaláta pirított csirkemájjal

…a lencse félig megpuhul, a burgonyákat kis kockákra vágom. Mikor a lencse főzővize felforrt, hozzádobom a krumplikockákat is. Az egészet összekeverem, beledobom a babérleveleket és készre főzöm a burgonyás lencsét….

Sajtos tekercs

Hozzávalók: 1/2 kg trappita sajt 1/4 kg natúr krémsajt salátalevél paradicsom 2 db francia kenyér vagy hosszú kenyér Elkészítés: A sajtot egészben beledobjuk 5 percre forró vízbe, majd kivesszük, és…

Joghurttorta

…majd folpack-kal kibélelt tortaformába öntjük (a tortaforma aljára tehetünk babapiskótát). Beledobáljuk a gyümölcsöt, elsimítjuk a tetejét és 1-2 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Megjegyzés: Legfinomabb eperrel, málnával és sárgabarackkal. Tálaláskor nyomjunk…

Pásztor-pörkölt

…a zsírját. Amikor barnulni kezd, beledobom az apróra vágott hagymát. Kevergetem, majdnem odakozmálásig. Ekkor beleteszem a felkockázott marhahúst, amit addig főzök, míg meg nem fehéredik. Ekkor nyakonöntöm annyi borral, ami…

Egyszerű sajtleves II.

…liszt felhabosodik. Lehúzzuk a tűzről, felengedjük a tejjel, és habverővel simára keverjük. Felöntjük vízzel, beledobjuk az erőleveskockákat, sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük, majd 4-5 percig kislángon forraljuk. Egy külön edényben simára…

Erős-savanyú leves Ági módra

…Pista) 2 mokkáskanál almaecet 1 mokkáskanál cukor só, ízlés szerint 3 evőkanál étkezési keményítő Elkészítés: Úgy 2 liter vízbe beledobjuk a leveskockát, a 2 centis csíkokra vágott póréhagymát (csak a…

Daraleves (krupnik)

…Hozzáöntjük a megmaradt húslevest, visszatesszük a tűzre, beledobjuk a megtisztított, kockára vágott burgonyát, ami tizenöt-húsz perc alatt megfő. Akkor hozzáadjuk a szalonnát, a zöldséget, a gombát, ha szükséges, sóval ízesítjük,…

Szilvás diákkenyér

…cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a mézet, a sütőport és a lisztet. A tésztába beledobálunk diót, szilvát (apró darabra vágva, vagy aszalt szilvát, ez is jó bele), mazsolát. Lisztezett őzgerincformába…

Csodafinom pácolt fokhagyma

…babérlevél, 2 csokor tárkony, 1 púpozott evõkanál só Elkészítés: A borba belekeverem az ecetet, a sót, a cukrot és a fûszereket, majd felforralom. A közben megtisztított, egészben hagyott fokhagymagerezdeket beledobom…

Citromos-paradicsomos hús

…Fűszerezzük, felöntjük 2 dl vízzel és a citrom levével. Amikor már minden megpuhult, beledobjuk a citromkarikákat. Úgy még 1 percig főzzük. Tanácsok: Köretként rizs illik hozzá. A receptet beküldte: moncsicsi83…