Burgonyás lencsesaláta pirított csirkemájjal

…Majd fogom a szalonnát, szépen felcsíkozom, és mehet ez is a serpenyőbe. Egy kicsit megkeverem a szalonnás hagymát, és amíg a megpirul, kisebb darabokba vágom a májat. Ha ezzel is…

Sült csirkecomb túrónokedlivel

Hozzávalók: 4 db csirkecomb 5-6 ágacska rozmaring oregánó borsikafű majoranna só őrölt színesbors 4 gerezd fokhagyma olívaolaj 3 fej vöröshagyma, kb. 3-4 mm-es karikákra vágva A túrónokedlihez: 25 dkg tehéntúró…

Tejszínes eperkrémleves

…megpucoljuk, megmossuk, majd hagyjuk lecsöpögni. Az olajon 2 evõkanál kristálycukrot megpirítunk, amíg aranybarna lesz, közben beleszórjuk a szegfûszeget, a fahéjat és a vaníliarúdból egy keveset. Ha már szép aranybarna, beletesszük…

Pászkagombócos libaleves

…és hideg vízben feltesszük főni. Amikor felforrt, a rajta keletkezett habot leszedjük. A megtisztított zöldségeket nagyobb hasábokra vágjuk és a leveshez adjuk. Sózzuk, fűszerezzük, egy kanál paradicsompürét teszünk bele, majd…

Abált tokaszalonna Imre gusztusa szerint v1.1

…a döfés környékén kezd hasadozni, azonnal kirántom a villát, mert kész a szalonna! Ez az állapot úgy 1 órányi abálás után következik be. Hagyom az abáló lében langyosra hűlni. (Amíg…

Egyszerű sajtleves

…lehet kapni mindenféle ízűt. Mi szeretjük benne a füstölt sajtot. Aki nem szereti a hagymát, készítheti csemegekukoricával (kb. 1 doboz). A receptet Ascha küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák erdu00c3u00a9lyi salu00c3u00a1ta leves…

Pásztortarhonya II.

…adjuk hozzá a tarhonyát, és folyamatos rázogatás-kevergetés mellett aranysárgára pirítjuk a száraztésztát, vigyázva, hogy ne kapjon oda. Ha ezzel megvagyunk, beleszórjuk a bográcsba a feldarabolt hagymát, alaposan összekeverjük, és további…

Korhelyleves II.

…perc főzés után önts annyi tejfölt hozzá, ami pótolja az elpárolgott vizet, és ha szereted, tegyél bele ízlés szerint tárkonyt (ne túl sokat, mert erős az íze). Ha felforrt, máris…

Erwtensoep (felesborsóleves)

…2 liter vizet. Addig főzzük, amíg felforr. Közben megmossuk a póréhagymát (ha szükséges, leszedjük róla a fonnyadt zöldet), karikákra vágjuk. Megpucoljuk a zellergumót, 2 cm-es kockákra daraboljuk. Megtisztítjuk a répát,…

Tojáslikőrös vanília szelet

…Amikor felforrt a cukros tej, hozzáöntjük a tojássárgás tejet, és besűrítjük. A megfőzött puding tetejét nagyon vékonyan meghintjük kristálycukorral, hogy ne bőrösödjön meg, majd betesszük a hűtőbe. A tejszínt habbá…