Csokoládétorta
…dkg tejcsokoládé 20 dkg vaj vagy sütőmargarin Elkészítés A hozzávalókból a szokásos módon piskótát készítünk. Kerek kapcsos tortaformában 3 lapot sütünk belőle, süthetjük egyben is, ekkor 3-felé vágjuk. A krémhez…

…dkg tejcsokoládé 20 dkg vaj vagy sütőmargarin Elkészítés A hozzávalókból a szokásos módon piskótát készítünk. Kerek kapcsos tortaformában 3 lapot sütünk belőle, süthetjük egyben is, ekkor 3-felé vágjuk. A krémhez…
…őszibarackot (pár szemet tegyünk félre díszítéshez). Egy kerek tortaformát finom zsemlemorzsával kiszórunk, beleöntjük a masszát, és a hűtőbe tesszük, amíg megdermed. A torta tetejét megrakjuk az őszibarackszeletekkel, majd a leírás…
…őrölt diót, meg két evőkanál zsemlemorzsát. Kizsírozott vagy kisütőmargarinozott, kilisztezett nagy tortaformába simítjuk, és addig sütjük, amíg a beleszúrt tűre már nem tapad ragacsos massza. A formában hagyjuk kihűlni, és…
…Elkészítés A sütihez valókat keverőtálba tesszük és robotgéppel simára dolgozzuk. Kivajazott vagy kisütőmargarinozott, kilisztezett, szögletes tepsibe (kb. fél gáz tepsi méretűbe), vagy 26 cm átmérőjű kerek tortaformába simítjuk a tésztát….
…25 cm átmérőjű, szétnyitható tortaformába, majd süssük 180 fokon 45 percig, vagy amíg a torta megsül. Ezt egy, a tésztába nyomott villával ellenőrizhetjük. Ha kész, a tortát hagyjuk a formában…
…verjük, majd a liszttel együtt a tojásos masszához keverjük. A masszát a tortaformába simítjuk, a cikkekre vágott barackot a tetejére terítjük, gyengén belenyomkodjuk, és megsütjük. A lekvárt felfőzzük, vékonyan a…
…krémhez adjuk. A maradék tojássárgákat 1 evőkanál tejjel habosra keverjük. A sajtos krémet kivajazott, 22 cm átmérőjű, kipattintható tortaformába öntjük, a tejes tojáskrémet a tetejére simítjuk, és meleg sütőben aranyszínűre…
…és azonnal hozzáadjuk a 1,5 dl felforralt tejet. Ha már kissé kihűlt, keverjük a túrós masszához. Jól elkeverjük, majd kivajazott kapcsos tortaformába öntjük. 1 órára tegyük hűtőbe, majd rakjuk ki…
…kakaót is. A 8 tojásfehérjét a kristálycukorral kemény habbá verjük, és óvatosan, kis adagokban hozzákeverjük a cukros-kakaós masszához. Végül belekeverjük a mazsolát és a darált diót. Közepes nagyságú tortaformába öntjük….
…barack (befőtt) A díszítéshez: csokoládéreszelék csokitojás Elkészítés: Kivajazunk egy kb. 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformát. A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A lisztet elkeverjük a müzlivel, az étkezési…