Sajtos-rizses gombócok

Hozzávalók:

  • 20 dkg rizs
  • 25 dkg sajt
  • 2 tojás
  • zsemlemorzsa
  • csipet
  • reszelt szerecsendió
  • olaj

Elkészítés:

A rizst alaposan megmossuk, majd sós vízben megfőzzük. A
tojások sárgájával, reszelt sajttal, csipetnyi szerecsendióval összedolgozzuk. Teljesen kihűtjük, közben a maradék sajtot apró kockákra vágjuk. A rizses masszából diónyi gombócokat formázunk, és mindegyik közepébe 1-1 sajtkockát teszünk. Kb. 25 gombóc lesz ebből a mennyiségből. A tojások fehérjét villával habosra verjük, és először ebben, majd zsemlemorzsában forgatjuk meg a gombócokat. Annyi forró olajba rakjuk, hogy félig ellepje, és mérsékelt tűzön mindkét felüket szép pirosra sütjük, így a bennük lévő sajt is megolvad.

Megjegyzés:

Én nem tettem bele szerecsendiót, és szerintem anélkül is jó volt. A sajtot sem mértem ki, hanem mikor elkészült a rizs, akkor azt egy tálcára vékonyan kiterítettem és a tetejét végigreszeltem sajttal. Ezután ráöntöttem a tojást, összekevertem, majd úgy szétterítve megvártam, hogy kihűljön. Így kevesebbet kellett várni.

A receptet Idnaho küldte. Köszönjük!