Édesburgonya gratinírozva

Hozzávalók:

  • 1 kg édesburgonya
  • 2 fej hagyma
  • 2 dl kókusztej
  • 1 csipet szerecsendió
  • 1 csipet gyömbér
  • 1 csipet Cayenne-bors
  • 5 dkg vaj

Elkészítés:

Vizet forralunk, és az édesburgonyát héjastul megfőzzük, ez kb. 30 perc. A megfőtt édesburgonyát meghámozzuk, krumplinyomóval pépesítjük, sózzuk és fűszerezzük. Hozzáadjuk a kókusztejet is, összekeverjük, lefedjük, hogy ne hűljön ki.

Kevés vajat felforrósítunk, a vékonyra szeletelt hagymát megpirítjuk rajta, majd ezt is az édesburgonyához adjuk. Egy sütőtálat kikenünk vajjal, beleöntjük a keveréket, elsimítjuk, majd a tetejére tesszük kis darabokban a maradék vajat.

250 fokra melegített sütőbe tesszük, és 15 perc alatt összesütjük.

Megjegyzés:

A receptet Mimi küldte. Köszönjük!