Sült halfilé gyümölcsös rizságyon (négy személyre)

Hozzávalók: nyolc szelet lepényhalfilé liszt só frissen őrölt bors egy citrom leve napraforgóolaj A céklasalátához: három db kisebb főtt cékla egy nagy lilahagyma három narancs egy kis piros chili korianderlevél…

Máj kapros túrós tésztával

…meg egy 25 dkg-os túrót, hanem most egy doboz cottage cheese-zel csináltam, juhtúró helyett pedig kb. 125 g feta sajtot tettem bele és egy kis doboz tejfölt. Nálunk ez a…

Felvidéki sztrapacska

…pirosra sült szalonnadarabkákat kiszedjük egy tányérra, és félre tesszük. 2. Egy nagy fazékba vizet teszünk fel forrni, és megsózzuk. 3.) A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, és egy burgonyareszelőn (vagy a sajtreszelő…

Málnás caprese torta

…lett a végeredmény. Szóval megvan a kulimász, akkor a maradék cukorral és egy csipet sóval jó alaposan felvered a tojásfehérjét. Az is fontos, hogy ezt nem egy az egyben öntöd…

Csőben sült karfiol és brokkoli másképpen

…a megsütött húst, valamint a tejfölbe keverek egy evőkanál lisztet és azt is ráöntöm. Mindezt egyben beteszem a sütőbe kb. 20 percre. Megjegyzés: Az elkészült ételre lehet ráolvasztani egy kis…

Tejszínes epertorta

…részre szeleteljük, és félretesszük. Elkezdjük elkészíteni a krémet. Az epret, a porcukrot, a likőrt, a citromlevet, valamint egy vaníliarúd belsejét egy tálba tesszük, és botmixerrel teljesen simára turmixoljuk. Most ezt…

Mályvacukor, pillecukor (marshmallow)

…aroma ételfesték (ha szükséges) A hempergetéshez 1 evőkanál kukoricakeményítő 1 evőkanál porcukor Elkészítés Egy téglalap alakú műanyagdobozhoz méretre vágok 2 sütőpapírt. Az egyiket szilikonecsettel jól átkenem olajjal és a doboz…

Csokidarabos kiflik

…kicsit meggömbölygetjük, majd egyenként kb. 22 centi átmérőjű körré nyújtjuk. Egy világos tésztakorongot olvasztott margarinnal megkenünk, egy negyed táblányi étcsokival megszórjuk, egy kakaós tésztakorongot ráfektetünk. Olvasztott margarinnal ezt is megkenjük,…

Ennivaló házikó

…Sütés után a tésztadarabokat leválasztjuk a sütőpapírról, és egy éjszakán keresztül egy sütőrácson hagyjuk kihűlni. A mázhoz a vaníliaízű porcukrot annyi tojásfehérjével keverjük el, hogy egy formázható masszát kapjunk. A…

Csőben sült currys csirkefalatok sárgabarackkal

…ujjnyi vastag karikákra, a fokhagymát törd át. A barackot öntsd le kevés forralt vízzel, hogy megszívja magát. Egy nagyobb evőkanálnyi margarint forrósíts fel, és szórj bele egy-két evőkanál mustármagot, pirítsd…