Kakaós krémes
…A piskóta hozzávalóiból a hagyományos módon piskótát készítünk, először a tojásfehérjét verjük fel, majd a tojások sárgáját a cukorral és a vízzel, azután mehet bele a sütőporos liszt, majd óvatosan…

…A piskóta hozzávalóiból a hagyományos módon piskótát készítünk, először a tojásfehérjét verjük fel, majd a tojások sárgáját a cukorral és a vízzel, azután mehet bele a sütőporos liszt, majd óvatosan…
…vágva kevés sóval ízesítve megpároljuk, majd langyosra hűtjük és pépesre összetörjük, lehetőleg minél kevesebb víz maradjon benne. Ezután a többi hozzávalóval a szokásos módon nem túl kemény, és nem túl…
…s ha nem vigyázunk, még túl keménnyé válik. egy fokkal világosabbra süssük inkább, mint gondolnánk, a hagyományos módon sütöttől. A receptet beküldte: Bévi48 Hasonló kategóriák eszterházy tallér recept sültkrumpli jelmez…
…A margarint habosra keverjük a porcukorral, majd a puddingal is. Végül belekeverjük az apróra vágott ananászdarabokat. Lehűtjük. A tojásból, cukorból, lisztből, fél sütőpor hozzáadásával piskótát sütünk hagyományos módon. Ez is…
…tepsiben, sütőpapíron, 175 fokon 10 perc alatt megsütjük mind a kettőt. Amikor kihűlt, kemény lesz, de majd a krémtől megpuhul. A piskóta hozzávalóiból a hagyományos módon piskótát készítünk, először a…
…A lapokhoz 1 sütőpor 4 kanál kakaópor 8 kanál porcukor 8 kanál liszt 8 tojás Elkészítés Hagyományos módon elkészítjük a kakaós piskótát. A töltelékhez a gesztenyemasszát összenyomkodjuk, hozzákeverjük a rumot,…
…citrom leve, 1 mokkáskanál hagymakrém, késhegynyi bors. Elkészítés: Egy nappal korábban a hagyományos édes-ecetes módon elkészítjük a káposztasalátát. A tojássárgájához cseppenként adjuk kevergetés közben az olajat, s ha már jól…
…db narancs Krémhez 3 dl. tej 10 dkg cukor 2 cs. vanília pudingpor 1/2 l tejszín Elkészítés Előbb a fehér piskótát sütjük meg a szokásos módon, majd a 2 kakaósat,…
…5 dkg porcukor 2 tojás fél csomag vaníliás cukor fél citrom héja Elkészítés Hagyományos módon elkészítjük a linzer tésztát, hűtőben legalább egy órát pihentetjük. Körülbelül fél centi vékonyra kinyújtjuk, kerek…
…krémet, a másikra a vaníliásat tesszük, és jön a harmadik lap. Tetejére hagyományos módon vagy előre elkészített mázt öntünk. Nagyon fontos, hogy csak másnap lehet felvágni, mivel a lapoknak kell…