Görög rizstorta

…a vajat vagy sütőmargarint, a felkockázott gyümölcsöt, és az összetört csokit. Hozzáforgatjuk a rizshez, és egy kikent, kilisztezett felfújtas formában 170 fokon 35-45 perc alatt készre sütjük. gyermekkel is készíthető…

Banánkenyér

…belekeverjük a száraz hozzávalókat. A tésztát a kivajazott formába simítjuk és 235-45 percig, illetve tűpróbáig sütjük. A süteményt 10 percig a formában hagyjuk hűlni. Majd rácsra borítjuk, hogy teljesen kihűljön….

Vaníliajoghurtos szelet

formában kihűlt, kiborítjuk, és a papírt lehúzzuk, a keretet visszahelyezzük. Az utasítás szerint 4 lap zselatint feloldunk. A maradék cukorral édesített joghurtból 4 evőkanálnyit a zselatinba vegyítünk, majd a többi…

Sárgabarackos joghurttorta

…így tesszük be a tortakarimába.) A piskótát 165 C-on (légkeveréses sütő) megsütjük, és a formában hagyjuk kihűlni. A habtejszínt robotgéppel kemény habbá verjük, amikor a hab kezd összeállni, akkor szórjuk…

Kókuszos-körtés süti

…a tejet, végül a körtét. 28 cm-es lapos formába öntjük, fahéjas kristálycukorral megszórjuk. 25-30 percig sütjük, közepesnél kicsit erősebb tűznél. A formában hagyjuk kihűlni. Másnap még finomabb. gyermekkel is készíthető…

Ili kuglóf

…nem egyszerre. Kikent, kilisztezett kuglófformába, vagy tortaformába tölteni, de egy kis mennyiséget visszatartunk, hozzákeverjük a cukrozott diót, és ezt rácsorgatjuk a formában lévő masszára. Előmelegített sütőben nem túl magas hőfokon…

Zebrás süti

…sárga tésztával kezdve,felváltva 2kanál sárga,2kanál barna tésztát teszünk addig míg el nem fogy a tésztánk.Aki szereti kandírozott gyümölccsel bolondíthatja.Lassú tűznél készre sütjük. Tanácsok: Én szilikonos kuglóf formában szoktam sütni,de a…

Márványkuglóf

…öntjük, és közepes fokozaton 45percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd kiborítjuk, és olvasztott csokival leöntjük. Tanácsok: Már a látvány sem utolsó, hát még az íze… A receptet beküldte: rohangya…

Gyümölcskenyér

…jó). A formában hagyjuk kicsit hűlni, majd tálra borítjuk. Bevonhatjuk csokimázzal. Ehhez 10 dkg csokit gőz felett megolvasztunk, kicsit hűtjük, majd ráöntjük a gyümölcskenyérre. Tippek Én 1 csomag vegyes kandírozott…

Boszorkánytorta

…valamint a fahéjjal elkevert lisztet. Végül a felolvasztott, langyosra hűlt olvasztott vajat vagy sütőmargarint is beledolgozzuk. A 26 cm-es tortaformában 180°C-on 40 percig sütjük. A sütőből kivéve a formában hagyjuk…