Gazdag túrógombóc

Hozzávalók:

  • 1 kg házi túró
  • 6 db tojás
  • 3 dkg vaj
  • fél mokkáskanál só
  • 1 evőkanál cukor
  • 2 dl búzadara
  • 20 dkg zsemlemorzsa
  • porcukor a szóráshoz
  • tejföl ízlés szerint

Elkészítés:

Először is felteszek melegedni egy nagy fazék főzővizet. A túrót fémszűrőn átnyomkodom a vajjal együtt. A tojásokat szétválasztom. A túrót a tojássárgákkal, sóval, cukorral kikavarom. A tojásfehérjét kemény habbá verem, majd a túróba óvatosan belekeverem. Most megnézzük hogy áll a vizünk. Ez nagyon fontos!!! Ha már forr, csak akkor keverem bele lazán a búzadarát. Tehát
ne álljon, csak minimális időt. Vizes kézzel gyorsan beledobálom a közepes gombócokat a lobogó vízbe. Nem muszáj kicsiket, hiszen a nagyok sem fognak szétesni. Fontos, hogy a gombócokat kézzel formázzuk! Amikor feljöttek a víz tetejére, még 5-7 percig forralom, ekkor egyet kiveszek, kettévágom, ellenőrzöm, hogy a közepe is megfőtt-e. Pirított forró zsemlemorzsába egyesével beleforgatom. Porcukorral, tejföllel tálalom.

Megjegyzés:

Az 1 kg túró első olvasatra talán soknak tűnik, de egy 4
felnőttből álló családnak kell ennyi. Kicsit macerásnak tűnik, de nagyon hamar elkészül!

A receptet Maxi40 küldte. Köszönjük!