Mandulás narancspuding

Hozzávalók:

  • 6 tojás,
  • 6 evőkanál kristálycukor,
  • 6 dkg sütőmargarin,
  • 8 dkg finomra őrölt mandula,
  • 6 dkg piskótamorzsa (vagy összetört babapiskóta, esetleg száraz teasütemény),
  • 1 dl tej,
  • 3 nagy narancs,
  • csipetnyi só,
  • a formához 2 dkg sütőmargarin
  • és 1 evőkanál liszt.

Elkészítés:

a morzsára ráöntöm a tejet, és negyedórán keresztül pihentetem. Közben az egyik narancs héját lereszelem, de ügyelve arra, hogy fehér bundájából egy darabka se kerüljön bele, mert keserűvé válhat az édesség! Ezután mindhárom narancsot meghámozom, és felkarikázva kis kockákra vágom. A tojásfehérjéből kemény habot verek.

a tojássárgáját a cukorral és a narancshéjjal habosra keverem, majd megsózom, és a margarinnal tovább keverem. Ezután hozzáadom a darált mandulát, a tejes zsemlemorzsát és a narancskockákat, azok kicsurgó levével együtt. Végül óvatosan beleforgatom a tojáshabot.

mély formát vajjal kikenek, kevés liszttel behintem, és belesimítom a masszát. Közepes hőfokon addig gőzölöm, amíg a beleszúrt hurkapálcára már nem ragad a masszából. Azonnal meleg tálra borítom. Ha gyerekek is esznek belőle, akkor málnaszörppel vagy narancsszörppel meglocsolom. Ha csak felnőttek fogyasztják, akkor rummal vagy narancslikőrrel elkevert narancslével locsolom meg.