Fasírt sajtmártással

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált hús
  • 15-20 dkg reszelt trappista sajt
  • 1 tojás
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 5 dkg vaj
  • 2 dl tejföl
  • 1 evőkanál liszt
  • 4-5 evőkanál zsemlemorzsa
  • olaj
  • bors

Elkészítés:

Készítünk egy fasírtmasszát a darált húsból, a lereszelt hagymából és a tojásból sóval, borssal fűszerezve. Alaposan összedolgozzuk.

Egy olyan lábasban vagy serpenyőben, amit utána be tudunk tenni a sütőbe a vajat egy kis olajjal keverve felolvasztjuk. A fasírtmasszából pici kis golyókat formálunk, és a forró zsiradékba helyezve, közepes lángon minden oldalukat aranybarnára sütjük.

Ezután levesszük a tűzről, öntünk alá 1-1,5 dl vizet. Alufóliával vagy fedővel lefedjük, és 150 fokra előmelegített sütőbe tesszük 25-30 percre. Ezalatt a fasírtok belseje is készre sül. (Közben néha nézzünk rá, nehogy elfogyjon alóla a víz, de sokat se öntsünk alá.)

Ha kész, a fasírtokat kiemeljük az ízes szaftból. A tejfölben elkeverünk 1 evőkanál lisztet, és hozzákeverjük a szafthoz. A gázon egyet rottyantunk rajta, hogy a liszt ki tudja fejtetni a sűrítő hatását. Végül hozzáadjuk a lereszelt trappista sajtot, és elkeverjük benne. Így kapunk egy nagyon finom ízű sajtmártást.

Megjegyzés:

A fasírtgolyókat a sajtmártással meglocsolva, párolt rizzsel körítve tálaljuk, petrezselyemmel díszíthetjük, ami az ízéhez nagyon passzol.

A receptet Nordkapp küldte. Köszönjük!