New York-i sajttorta

…kihűtjük majd összekeverjük a keksszel.Nedves homok állagúnak kell lennie.24 cm átmérőjű tortaforma aljába nyomkodjuk egyenletesen a kekszes alapot és 5 perc alatt aranybarnára sütjük.Eközben már elkezdjük a sajtkrémet.Simára keverjük a…

Mazsolás cipó

…cukorral. A tej negyedét az élesztőre öntjük, és egy villával a mélyedésben összekeverjük. A tetejére kevés lisztet szórunk, és lefedve, meleg helyen kb. 15 percig állni hagyjuk. A lisztre öntjük…

Kávés-fahéjas túrótorta

…2 evőkanál instant kávé pici vízben feloldva 1 teáskanál őrölt fahéj Elkészítés: Előmelegítjük a sütőt 170 fokra. Egy 26 cm-es kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral. Elkészítjük a tésztát. Egy tálba beletesszük…

Citromszirupos piskóta

…(Célszerű először a nedves hozzávalókat kikeverni, és apránként hozzáadni a szárazakat). 2.) Kivajazunk egy kerek, tányér nagyságú tortaformát, és megszórjuk zsemlemorzsával (így nem ragad majd bele a tészta). 3.) A…

Tejszínes szedres torta, sütés nélkül

…kerek, 26 cm átmérőjű kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt fektetünk, köré pattintjuk a karimát, és így megfeszítjük a papírt. A tortaalaphoz darabokra tördeljük a fehér csokoládét, és a kókuszzsírral vagy sütőmargarinnal…

Gyümölcstorta

…gyümölcs tetszés szerinti gyümölcskocsonya A tortaforma kikenéséhez 1 dkg margarin egy evőkanál liszt Elkészítés A margarint, 8 dkg cukorral és a 4 tojássárgával kikeverni, majd a lisztet és a sütőport…

Dinnyés joghurttorta

…sütőpapírt és vágjuk át egyszer keresztben a lapot. Az alsó tortalapot helyezzük vissza a tortaformába. A joghurtos tejszínkrémhez felezzük el a dinnyét, és távolítsuk el egy kanállal a magokat. Hámozzuk…

Duna-hullám, ahogy én készítem

…a hűtőbe, kb. 2 óra múlva fogyasztható. Megjegyzés: Nagyon finom, ízletes, viszonylag egyszerű és nem túl drága süti. Pillanatok alatt a család kedvencévé válhat. :) A receptet S.F.Maranello küldte. Köszönjük!…

Almatorta hidegen

…vízben elkeverem a pudingporokat, és lassan kevergetve az a almához öntve puding sűrűségűre főzöm. A tűzről levéve lassan ráöntöm a babapiskótára, és hagyom kihűlni. Díszíthetjük tejszínhabbal. (Esetleg kóstoljuk meg az…

Linzertorta

Hozzávalók elkészítés:– nehézség:Nincs beállítva sütési hőfok:– sütési idő:– Szavazok erre a sütire! Szavazz és nyerj! Ezt a sütit még nem jelölték! Légy Te az első! A szavazásról » 1 tasak…