Cibere – kenyérsütéshez

…– erjedni hagyjuk, amíg finom savanykás szaga és íze nem lesz. Ekkor a kenyeret is péppé törjük benne. Kenyérsütéshez használható: különleges zamatot, jó állagot és jó eltarthatóságot biztosít, valamint a…

Tárkonyos-sajtmártásos tészta

…Elkészítés: Már a hozzávalókból is látszik, hogy ízlés szerint variálható. A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a tárkonyt (intenzív íze és illata van, én fél csomagot szoktam). Most…

Spenótos-lazacos lasagne

…és a beáztatott zsemlét (már aki szokott bele tenni). A tejből, lisztből és olajból sűrű besamelt készítünk, sóval, szerecsendióval ízesítjük, kettéválasztjuk. Az egyik adagba belekeverjük a ledarált diót. Tűzálló tálba…

Mozzarellás csirkemell

…átsül, mert a csirkemellcsíkok leheletvékonyak, persze forgatni azért kell! Krumplipürét csinálok hozzá. Megjegyzés: Annyira különlegesen finom az íze, hogy édesanyám mikor megkóstolta, azt mondta: Lányom, ideje a főzést átadnom neked……

Pizza (gyors és finom)

…pizzakrémmel. Megszórjuk a hozzávalókkal. Én a sajtot együtt szoktam az újhagymával ledarálni, és ezzel szórom meg a tetejét. Végül kevés pizzafűszerrel meghintem, (vigyázat intenzív íze van). gyermekkel is készíthető Hasonló…

Tejszínes-tárkonyos pulykaragu leves

…készített habarást hozzáadom, összeforralom, citromlével ízesítem, és ízlés szerint tárkonyt szórok bele. Én kb mokkáskanálnyi szárítottat szoktam, nagyon intenzív az íze. Tanácsok: Finom, tartalmas leves. Aki szereti gombát is tehet…

Spenótos burgonya

…szerecsendióval meghintem, ezzel óvaltosan bánjunk, mert intenzív íze elronthatja az ételt! Beleforgatom a leszűrt burgonyát, és kész is! Nagyon finom köret sült, rántott húsokhoz, halakhoz kiváló, de pl. a rántott…

Tejfölös zöldspárga

…lesz az íze. Főzzük puhára. Egy edényben melegítsünk fel egy kevés olajat, majd szórjuk rá a zsemlemorzsát, és pirítsuk meg. Tegyük a leszűrt spárga tetejére a tejfölt, majd szórjuk rá…

Töltött őzborda vadászok kedvére

…a gomba kivételével – megpárolom némi zsírban, sóval, borssal ízesítve, majd felöntöm a vörösborral, és hozzáadom a húslevet is, összeforralom. Kiveszem a tepsit a sütőből, a húsra öntöm az imént…

Paprikás uborkasaláta

…a hagymát és az uborkát. Egy másik edényben sóval, cukorral és pici vízzel salátalevet készítünk, mikor felolvadt a cukor, hozzáadunk még vizet és annyi ecetet, hogy kellemes íze legyen. Ráöntjük…