Tavaszi zöldfűszeres leves

…konyhai papírtörlőn megszárított zöldfűszereket apróra vágjuk és a leveshez adjuk. (Néhány darabka petrezselyemzöldet félreteszünk a díszítéshez.) A levest botmixerrel pürésítjük, sóval, borssal ízesítjük. A kenyérszeletet megpirítjuk, kockákra vágjuk. A levest…

Kifordított kalács

…az élesztővel, hozzáadok minden hozzávalót, és kelt tésztát készítek. (Én a kenyérsütőtő dagasztó, kelesztő programját használom). Közben elkészítem a diós krémet: egy lábasban sűrű krémmé főzöm a diót, amihez hozzákeverem…

Tojásos kosárkák

…muffinsütő (12 db-os) Elkészítés: A vajkrémet keverjük el a pici sóval és a fehérborssal. A kenyérszeletek egyik felét kenjük át vékonyan vajjal. Formázzuk bele a muffinsütő tartóiba, hogy a vajas…

Káposztás kiflik

…A burgonyákat megmossuk, megpucoljuk, forró vízben puhára főzzük, majd krumplinyomón áttörjük. A kenyérsütő gépbe az összes hozzávalót bepakoljuk, majd megkelesztjük, dagasztjuk a tésztát. Én a „Teig” című, 9-es programot szoktam…

Fokhagymás kenyér II.

…rá a kenyérszeletekre, és ragasszuk össze a szeleteket. Alufóliába csomagoljuk be a kenyeret, és 20-30 percre tegyük a sütő rácsára. Megjegyzés: Bármi mellé kitűnő köret. Nem saját recept, de áldom,…

Fokhagymás kenyér

…kenyeret középen (hosszában) félbevágjuk és 6 felé osztjuk, illetve 6 kenyérszeletet előkészítünk. A vajat serpenyőben felolvasztjuk, hozzáadjuk a fokhagymát, vigyázva, nehogy megégjen, és a többi fűszereket is megforgatjuk a vajban….

Sajtos-tejfölös melegszendvics

Hozzávalók: szikkadt kenyérszeletek tejföl reszelt trappista fokhagymakrém Elkészítés: A kenyerek egyik oldalát világosra sütjük az asztali grillben. A másik felét megkenjük tejföllel majd 0,5 cm vastagon megszórjuk reszelt trappistával. Addig…

Pizza kenyérből

…héjától. A kenyérszeleteket úgy fektetjük le a tepsire, hogy ne maradjon lyuk. A tejfölt összekeverjük annyi ketchuppal, hogy erős rózsaszínű legyen, majd azt rakunk rá, amit akarunk, és a legvégén…

Tojásos meleg szendvics

…tisztított, ledarált vöröshagymát és a füstölt szalonnát. A fûszerekkel ízesítjük. A krémmel megkenjük a kenyérszeleteket, és sütõlemezre rakjuk. Elõmelegített forró sütõben (vagy grillsütõben) szép sárgásbarnára megsütjük A receptet beküldte: elvira1…

Túrókrém melegszendvicsre

…és a hagymát apróra daraboljuk vagy robotgépben durvára daráljuk. A túrót és a tejfölt a fűszerekkel összedolgozzuk, és az aprított hozzávalókat belekeverjük. Kenyérszeletekre kenjük, és grillsütőben megpirítjuk. Megjegyzés: Sonka helyett…