Mogyorós süti

…20 dkg cukor 7 tojás sárgája 0,5 liter tej Piskótához 1 üveg mogyorókrém 15 dkg dió fél csomag sütőpor 2,5 ek. zsemlemorzsa 2,5 ek. liszt 1 ek. étolaj 7 ek….

Tarka pite

…tészta hozzávalóiból piskótát sütünk az első tészta tepsijében, amelyet előzőleg alufóliával béleltünk ki. A 200 fokra melegített sütő hőfokát a piskóta behelyezését követő 1 percen belül 150 fokra visszavesszük, majd…

Szedertorta csokoládéhabbal

…és összedolgozzuk. A masszát sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben, 175 fokon, (gáztűzhelynél 2-es fokozaton), 20 percig sütjük, hűlni hagyjuk. A piskótát kétfelé vágjuk. Az alsó lap köré…

Csokis-túrós torta

Hozzávalók elkészítés:40 perc nehézség:könnyű sütési hőfok:175 ℃ sütési idő:12 perc Piskótához 2 tojás 6 dkg cukor 6 dkg finom liszt 1/2 kávéskanál sütőpor 1 dkg kakaópor Töltelékhez csapott evőkanál zselatinpor…

Piskóta alaptészta

…percig sütöm, majd a tûpróbával ellenõrzöm, hogy a közepe is átsült-e már. A megsült piskóta tapintásra rugalmas, a teteje nem horpad be. A nyitott sütõajtónál hagyom langyosra hûlni, csak ezután…

Pudingkocka

Hozzávalók: A piskótához: 6 tojás 6 kanál cukor 6 kanál liszt 1 csomag sütőpor A krémhez: 7 dl tej 8 evőkanál cukor 2 csomag vaníliás pudingpor 2 csomag vaníliás cukor…

Tejfölös epres süti

…eperdarabokat. A piskótát keresztben kettévágjuk, az alsó lapra rákenjük a krémet, ebből is hagyunk egy keveset a piskóta tetejére, majd ráborítjuk a másik lapot. Megkenjük a maradék krémmel és felszeletelt…

Csokoládé likörős hengerek

…elkeverjük. A masszát egyenletesen egy sütőpapírral kibélelt tepsibe (30×35 cm) öntjük. A tepsit a sütő közepébe toljuk, és a piskótát megsütjük. A piskótát azonnal egy cukorral beszórt lapra borítjuk, a…

Citromos álom

…összekeverjük. Egy jénai tálba rakjuk a fele piskótát, ráhalmozzuk a fele krémet, rá gyümölcsöt, majd ismét piskótát, és a tetejére a maradék krémet. Néhány órára hűtőbe tesszük. gyermekkel is készíthető…

Vaníliakrémes piskóta csokiöntettel

Hozzávalók: A piskótához: 4 db tojás 25 dkg porcukor 1 db citrom héja és leve 20 dkg liszt 4 evőkanál forró víz 1 csomag sütőpor A vaníliakrémhez: 2 csomag vaníliás…