Prücsi féle sajtpogácsa és pácolt hús

…kivettük, vegyünk elő egy teflon serpenyőt, gyújtsunk alá, és mikor elég meleg, a pácból egyből tegyük rá a húst, nem kell olaj alá, elég annyi, ami a pácban volt. Hirtelen…

Paradicsomos-sajtos csirke

…majd alufóliával letakarva sütőben megpároljuk. Amíg a hús sül, serpenyőben lepirítjuk kicsit a bacon szeleteket, utána pedig a vastagra felszelt paradicsomkarikákat megsütjük a szalonna zsírjában. Amikor a hús elkészült, kivesszük…

Halas kosárkák

…felengedjük, 3 mm-esre nyújtjuk. 8 db kb. 10 cm-es piteformát kibélelünk vele, megszurkáljuk, 5 percig elősütjük. Közben a tejszínt elkeverjük a Knorr Rafinériával és a sajttal. A halat serpenyőbe tesszük,…

Homár citromfűvel

…Egy serpenyőben kevés olívaolajon megpirítjuk az apróra vágott petrezselymet, hozzáadjuk a citromfüvet, baérlevelet, sót, borsot, majd az édes chiliszószt. A rákot egy konyharuhára téve kivesszük a vízből, kikaparjuk a húsát,…

Reform gyümölcskenyér

…– 1/2 kk. őrölt szegfűszeg – csipet ső – 2 ek. zsemlemorzsa – diónyi vaj Elkészítés: (Ha a mogyoró nem pucolt, akkor zsiradék nélkül serpenyőben kicsit megsütjük, majd a héját…

Mustáros-uborkás hústekercs

…A hús egyik szélére tesszük az ecetes ubokát (ha nagyok elvágni kétfelé) és feltekerjük. Fogvájóval megtűzni a két végén és már kész is. Serpenyőben kevés olajat forrósitunk, és a tekercseket…

Göngyölt csirkecombok

…megforgatjuk a göngyölegeket, épp csak annyira, hogy kicsit megkapódjanak. Ezután ezeket is félretesszük. A serpenyőbe apróra vágott hagymát szórunk, és megdinszteljük. Az utolsó lépések: Ha megvan az illatos, szalonnazsíros-hagymás ágyunk,…

Zöldséges csirkeragu

…kakukkfű 1 húsleveskocka olívaolaj Elkészítés: A hagymát kockára vágjuk és olívaolajon üvegesre pirítjuk egy jó nagy serpenyőben vagy WOK-ban. Ezután belerakjuk a csíkokra vágott csirkemellet, megfűszerezzük, majd amikor már majdnem…

Makarónikocka

…a szokásos módon, bő, forrásban lévő, sós vízben megfőzzük. Hideg vízzel leöblítjük és lecsöpögtetjük. A szalonnát csíkokra vágjuk, serpenyőben megpirítjuk, majd a zsírján üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát. A…

Kínai ötífűszeres csirke

…órát a kis darabokra vágott húst. Serpenyőben forrósíts pár evőkanál olajat, pirítsd meg a chiliszószt és a fűszerkeveréket, amíg illatozni kezd. Ezen süsd meg a húst a páccal együtt, add…