Túrós pogácsa (anti-candida)

Hozzávalók: 25 dkg túró (jobb, ha nem száraz) 25 dkg liszt 15 dkg vaj 1 tojás ízlés szerint só és más fűszerek Elkészítés: A puha vajat összegyúrjuk a liszttel, majd…

Sajttorta (cheesecake)

…hozzákeverjük a tojásokat. Még további 2-3 percig keverjük, és amikor a keverék már sima és habos, ráöntjük a kihűlt, aranybarna morzsa-kéregre. A tortát betesszük a meleg sütőbe, és 40-50 percig…

Milánói karácsonyi kalács (Panettone)

…°C) 10 percig sütjük, majd a sütés erősségét mérsékeljük, és közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 35 percen át tovább sütjük. Ekkor a tetejüket, a bevágás mentén…

Vajas sertésszelet

…ráhelyezzük a félig megsütött hússzeleteket, és annyi kockából készült levessel felöntjük, hogy ellepje őket. Ízlés szerint borsozzuk, és só helyett ételízesítőt is tehetünk bele. Közben kevés vízben lisztet keverünk el…

Szedertorta körtével

…150 g szederdzsem 8 evőkanál körtepárlat 6 zselatinlap 1/2 l habtejszin 30 g mandula vékony lapokra vágva 13 db mélyhűtött szeder Elkészítés: A tojássárgáját a mézzel és négy evőkanál forró…

Őszibarack-hab

Hozzávalók: 1 db nagy nektarin 1,5 dl habtejszín 2 dl tej csipetnyi habfixáló 2 teáskanál méz Elkészítés: A nektarint apró darabokra vágjuk, belerakjuk a turmixgépbe, ráöntjük a habtejszínt, a tejet,…

Diós- citromos szelet

…dkg kristály cukor 20 dkg porcukor Elkészítés: 3 tojás sárgáját a 20 dkg cukorral és az 1 dl tejjel össze keverni, gőz fölött sűrűre főzni. Ha kihűlt a citrom reszelt…

Diókrémes tekercs

…1 csomag vaníliás cukor/ 15 dkg vaj 15 dkg pörkölt darált dió Elkészítés: Az 5 tojás sárgáját kikeverjük a cukorral és a vízzel, hozzárakjuk a lisztet, majd a tojások habját….

Erasmus torta

…30 dkg Rama Sütőmargarin Elkészítés A margarint habosra keverjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, és alaposan összekeverjük. Ezután hozzáadjuk a sütőporos lisztet, az étkezési…

Diós-habos zongorabillentyű

…2 kk. citromlé Elkészítés Összegyúrni a diót, porcukrot és az egész tojásokat, majd pihentetni egy kicsit. Pihentetés után 3-4 mm. vastagra kinyújtani és rákenni a 2 tojásfehérjéből, a cukorból és