Diótorta

…A maradék vajat vagy sütőmargarint felolvasztjuk, a rummal, a fahéjjal, és a dióval a tojásos keverékhez adjuk. Elosztjuk a tésztán, majd 35-40 perc alatt készre sütjük. A formában hagyjuk kihűlni….

Gyümölcskenyér

formában szoktam megsütni (hamarabb megsül). A formát sütőpapírral béleljük ki, közepes tűzön, lassan sütjük. Ha egyben sütjük, akkor legalább egy órán keresztül kell sütni, persze tűpróbával meg kell nézni, hogy…

Mandulás körtetorta

…öntjük. A körtéket negyedeljük, magházukat eltávolítjuk, és vékonyan bevagdaljuk úgy, hogy tenyérrel kissé megnyomva, legyező formában szétnyíljanak. Ezeket a legyezőket a tészta tetejére helyezzük. A tortát 180 fokra előmelegített sütőben…

Fügekenyér csokoládé bevonattal

…diót és az ízesítő anyagokat keverjük össze, majd fakanállal óvatosan keverjük a vajas tömeghez. Zsírpapírral bélelt formában 180 C°-os sütőben süssük meg. Sütés után borítsuk ki a formából, a papírt…

Karamellás ananásztorta

…hozzáadjuk a többi tojást is, és a géppel jól elvegyítjük őket. Végül belekeverjük a vaníliarúd kikapargatott belsejét és a sütőporos lisztet, aztán összeállítjuk a tortát. A formában lévő karamellen a…

Tejfölös szőlőtorta

…keverékkel, és 180 fokra előmelegített sütőben 50 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd deszkára borítjuk, cikkekre vágjuk, és a tetejére porcukrot szitálva kínáljuk. Liszt a nyújtáshoz, porcukor a…

Gyümölcskenyér

…vagy kisütőmargarinozunk, kilisztezünk és a masszát egyenletesen, a közepesnél kicsit kisebb lánggal (170 C, légkeveréses sütőben 160 C), kb. 50 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni. gyermekkel is készíthető Hasonló…

Tejfölös szőlőtorta

…szőlőszemeket egyenletesen elosztjuk rajta. A tetejét befedjük a marcipános keverékkel, és 180 fokra előmelegített sütőben 50 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd deszkára borítjuk, cikkekre vágjuk, és a…

Baklava 2.

…mind addig, míg el nem fogy az anyag. Minden tésztát behelyeztünk a tepsibe, akkor kedvünk szerinti formában vághatjuk. Olvasztott vajat lassan szétöntjük a tésztára. Előre melegített sütőben enyhe rózsaszínig sütjük….

Fittnes muffin

…hurkapálca próbát is végezni, hogy a közepe megsült-e már), kivéve a sütőből a muffinokat a formában hagyjuk néhány percig hűlni, majd kivesszük belőle. Tanácsok: A tésztához annyi vizet tegyünk a…